Soldier Books logó - Joe Soldier író

A FEKETE MÁGUS – 7. RÉSZ


A magus és a tanonc mit sem törődve a négy fegyveressel, nekiálltak előkészíteni a kis ház helyét. Elkezdték a bokrokat a cserjéket irtani. A törzs tagjai ellenségesen méregették a betolakodókat. Már eléggé kimelegedtek, épp pihenőt akartak tartani, amikor hatalmas zajjal megérkeztek a fegyveresek, kiegészülve a faluból elhozott varázslóval és sámánnal. A magus végignézett rajtuk. Magában elmosolyodott. Nem érezte rajtuk az erőt.
– Mit akartok a földünkön?
– Letelepedni és tanulni.
– Mit tanulhatnátok itt? –kérdezte a sámán.
– Az ifjúnak sok tudásra van szüksége. Le kell győznie magában a sötétséget. Itt hosszú ideig sötét van. Ez kedvez a tanulmányainak. – a két férfi összenézett majd bólintott. Hátrafordult az idősebb és pár szót szólt. A harcosok leugráltak a lovukról és elmentek tűzifáért, az itt maradtak pedig egy hevenyészett kört alkottak kidőlt fatörzsekből és pár kőből.
– Foglaljatok helyet. Meg kell bizonyosodnunk, hogy igazat, szólsz. –a fiú bólintott. 
– Tanítványod addig elmehetne a többi gyermekkel megismerkedni . A későbbiekben velük fog szabad idejében jávorszarvasokat terelni. – most az ifjú szólalt meg.
– Nem. – a sámán nem szokta meg, hogy ellent mondjanak neki. Az ifjú belefúrta a éjfekete szemét az övébe, s nem eresztette. – Tanulni jöttem. Amennyiben munkára akarsz fogni, majd a következő sámánnal beszélünk, ő lehet, hogy engedékenyebb lesz. – megdermedt a levegő. Sámán ugyanis csak a halálával hagyja abba a falunak végzett munkát. Utolsó éveiben kitanítja a megfelelő utódot.
– Hogy merészeled! Ezért meghalsz! 
– Fenyegetsz egy magus tanítványát?  Nem adok két holdhónapot neked! – a fiú felkelt a körből. Akik hallották beszélni, nem mertek a közelébe menni. A fiú szédelegve hagyta ott a kört. Egy fának támasztotta a homlokát. Nem tudta mi ütött belé. Nem kéne beszélnie.
– Ne haragudjatok meg rá. Fiatal még. Nem tanult tiszteletet.
– Tényleg ennyire erős? –kérdezte tapogatózva a varázsló. – a Vándorból lett magus lassan bólintott.
– Néha még engem is meglep.
– Itt maradhattok, egy dologban kérjük a segítséget. Falunkban éhínség tombol. A szarvasok szinte kihaltak a csordában. A vadakat pedig nem sikerül befognunk.
– Ennyi a kérés? – a két férfi bólintott. A Vándor ki a természetet uralta, lassan lélegzett. Csak a levegővételre figyelt. Nem telt el sok idő, érzékelte a közelben levő csordát. A vadászok természetesen ellenkező irányban voltak. A vezérbikának az agyát nem volt nehéz manipulálni. A csorda elindult az erdő felé, ahol a kis csapat ült a tűz körül. – a Vándor visszatért a jelenbe.
– Nemsokára jó híreket fogsz kapni. Szólj a terelőidnek. – az idős férfi kételkedve nézett rá. – Szükségem van segítségre. Nem a házépítéssel akarom eltölteni az évszakot.
– Szavaid nagy kevélységről árulkodnak. –ebben a pillanatban hangokat hallottak.
– Gyerünk, terelni. A férfiak nyomukban a kutyákkal nekiiramodtak. Az egyik férfi odaugratott a mágushoz.
– Meghoztad a szerencsénket. Életben maradhatsz. – a Vándor csak most vette észre, hogy mindegyik lovas alultáplált. Minden férfi felállt a tűztől.
– Oltsuk, el a tüzet elijesztjük a vadat.
– Nem kell! Ezek a vadak nem mennek sehova. – a sámán csak bámult maga elé. A vándor kitalálta mi járhat a fejükben. Neki kellett két szövetséges.
– Majd azt mondjuk, hogy a hármunk ereje hívta be a csordát. – a gondfelhő azonnal eltűnt a két férfi homlokáról.
– Bármi kérésed van, megfontoljuk s teljesítjük.
– Nem zavarjuk meg a természet rendjét. Beilleszkedünk, és együtt lélegzünk a nagyszellemmel. –a két falusi elöljáró bólintott. Elbúcsúztak s lassan haladva bandukoltak vissza a faluba.
– Fura a fiú.
– Igen.
– Van valami a szemében, ami nyugtalanít.
– Mit láttál?
– A pusztítás képességét. Sokkal, hatalmasabb erőkkel rendelkezik, mint a helyi sámánok együttesen.
– Ezért hozza ide? Nem kéne elzavarnunk?
– Attól tartasz, utolér az ereje s megöl?
– Nem tud megölni.
– Régiek még megtették azt, amiről ő beszél. A mestere kordában tartja s megtanítja az erkölcsre. Az élet tiszteletére.
– Testvérem még azt sem tisztelte, hogy már több mint ötven nyarat megéltünk. Ő pedig nemrég az anyja szoknyája körül sertepertélt.
– Jó lenne megtudni a totemállatát.
– Vigyázz, mert olyan vizekre evezel, ahol sok sziklával találkozhatsz, melyek egy pillanat alatt kiszakítják kenud oldalát.
– Felkészülök s megkérdezem a szellemeket mi az mi ránk vár. Ez a két idegen vajon miért jött ide?
Így érték el a falut ahol mindenki kirohant a sátrakból és hangosan kiabálva üdvözölték a csordát, melyet befogtak. Ekkora csorda még nem volt a kis törzs birtokában. Minden család gazdagodott. A harcosok mosolyogva fogadták az asszonyok, gyerekek hálaimáját. Ma este örömtüzek gyúlnak hatalmas ünnepség lesz.

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

– Gyere fiú. Mi ütött beléd?
– Nem tudom magiszter uram. Mintha nem is én beszélnék. Én nem tudok ilyen cifrán beszélni, mint az uraságok.
– Értem.
– Elzavarsz?
– Nem. Az utad ki van előre jelölve. Csak annyit árulhatok el, nagy tudású magiszter leszel, akinek párja nem lesz a földkerekségen.
– Nevem fent marad az utókornak?
– Igen. Sokan fognak emlegetni. – főleg akik túlélik a pusztításodat. Ők rettegve fogják kiejteni a neved. Ezt már nem mondta ki a Vándor. A fiú elmosolyodott. Mosolya baljóslatú volt. Lehet hogy csak én látom így? 

Joe Soldier

Joe Soldier

Szia, a nevem Katona József, én vagyok Joe Soldier. Szeretném, ha minél több ember olvasna könyvet, még olyanok is, akik eddig nem szerettek olvasni. Hiszem, hogy a könyvek és az olvasás jobbá, izgalmasabbá varázsolják a világunkat. Számomra ez nem munka, ez szenvedély. Azoknak tudom ajánlani a könyveimet, akik igazán szeretnek olvasni és keresik a spirituális könyveket, szeretik a spiritualitást. illetve szeretik a jó regényeket. Ha már tudtam számodra szerezni pár perc örömteli pillanatot, akkor megérte. Köszönöm, hogy itt vagy és követsz engem.

One Response

  1. A kis közösségbe nehéz bejutni, mert mindenkinek megvan a feladata, amit el kell végeznie. A sámán már ki is adta a fiúnak a továbbiakban elvégzendő feladatot, amennyiben ott akarnak maradni. A fiú ellenállása ugyancsak meglepte, majd a varázsló a vándor erejét próbálta felmérni. A vándor a két öreg gondolatában olvasva, némi segítséget nyújtott, ami a befogadásukat elősegítette. A fiú tanítása alighanem sokáig emlékezetes lesz a falu életében, ez már látszik.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *