Soldier Books logó - Joe Soldier író

A FEKETE MÁGUS – 3. RÉSZ


Az öreg vándor mindig tudta merre haladjanak, hogy elkerüljék az olyan területeket ahol harc folyt. Néha előfordult, hogy szinte egész nap sietve haladtak. Még enni sem álltak meg
– Miért sietünk?
– Mert várnak minket.
– Kicsodák?
– Nem tudom. Csak fájdalmat és kínt érzek. –a fiú bólintott.
– Így találtál rám is igaz? – a férfi megdöbbent.
– Igen így. –hasonló volt az energia, amit éreztem.
– Mi az az energia?
– Erről nem beszélhetek. –felelte az öreg.
– Miért?
– Mert tilos. Megfogadtam, hogy nem beszélek róla.
– Akkor ez olyan, mint amikor a falu vadászai kapatosan a fiatal lányok után leskelődnek a pataknál. Ott is megfogadják, hogy nem beszélnek róla. – az öreg ledöbbent. Ennyire egyszerű a titkuk? Hát semmi különbség nincs a vándorok és a szimpla emberek között?
– Tudod mit? Megtanítalak egy két dologra. Ha tehetséges vagy, akkor több tudást is megosztok veled. Vedd tudomásul, te nem vagy született vándor. A fiú szemében szikra villant.
– Jobb leszek bárkinél. –a férfi bólintott, majd a tarisznyájába nyúlt és elővett egy pipát. Megtömte és rágyújtott.
– Én is pipázni akarok.
– Ilyen fiatalon még nem lehet. –az ifjú eldöntötte, kerül ,amibe kerül, ő pedig dohányozni fog. Néha olyan erős a gyermekkori program, hogy következő életbe is hatással van ránk. Egy hasonló faluhoz értek, amit ugyanúgy kifosztottak. Az idős mester gyorsan dolgozott. Aki megmenekült azoknak kiadta az utasításokat.  A sebesülteket egy helyre vitette és szemrevételezte őket. A fiúnak sok dolga akadt. Tüzet gyújtani, vizet forralni, ruhákból hosszú csíkokat tépni.
– Add a tarisznyából a két zöld kis zacskót. –a fiú bólintott, majd a keze beleakadt a pipába és a dohányzacskóba. Összeszorította a fogát és kiemelte a tarisznyából a kis csomagot. Gyorsan az inge alá rejtette majd odasietett a mesterhez.
– Itt van, amit kértél. Nagyon megéheztem elmennék enni. –a mester nézte átható tekintetével. Látta az auráján hogy nem mond igazat.
– Egyél csak. –Végignézett a sebesülteken. Lett egy kis szabadideje. Odalépett a tarisznyájához és belenyúlt. A pénzes zacskót megtalálta. Ellenben a pipa eltűnt. –elmosolyodott, megcsóválta a fejét majd az ajtóhoz lépett és türelmesen várt. Nem telt el sok idő, a fiú könnyek között rohant felé.  Kezében a pipa köhögött megállíthatatlanul. 
– Még megfulladsz itt nekem.
– Miért nem mondta?
– Mit?
– Hogy ez megöl! Majdnem megfulladtam.
– Elhitted volna? Ha kiköhögted magad, eridj, hozz vizet. Hoztak újabb sebesülteket.
A faluból sikeresen elmenekülők visszatértek a legidősebb odalépett a mesterhez.
– Maradj, velünk kérlek. A falu megbecsülne téged. Kapsz egy házat, és a falu ifjú lányai közül bárkit választasz, megtiszteltetésnek veszi.
– Vándor vagyok, nem telepedem meg sehol. Nem azért teszem, amit teszek, hogy bárki is felmelegítse a fekhelyem. Megáldom a földetek. Minden veszteség, amit elszenvedtetek többszörösen megtérül.
– Elfogadom. A fiúnak adunk egy öltözet ruhát. S teli tarisznyát.
– Ezt elfogadom. –hajolt meg a mester.
– Lefekhetem?
– A gyakorlatot végezd el. – a fiú ravasz szeme felcsillant.
– Nagyon álmos vagyok. – a mester felkapta és a vállára vetette. A faluból páran követték a titokzatos idegent. Titokzatosság lengte körül őket. Semmit nem tudtak róluk ,csak annyit, hogy néha felbukkannak és eltűnnek. Most viszont valamit megtudhatnak róluk. A mester a patakhoz ért.
– Állj bele a vízbe.  – a fiú feltűrte a nadrágszárát, kibújt a bocskorából és lassan belelépett a vízbe.
– Hideg.
– Az a jó. Most pedig érezd a víz erejét. A lágyságát.  Végy mély lélegzetet, csukd be a szemed.
– Hideg.
– Álmos vagy még?
– Nem már nem.
– Na, ugye.  A természet nagy tanító.  –Így történt, hogy pár kíváncsi tekintet egy apró titkot kilesett, és aztán amikor elment a vándor, a vízben állva befelé figyeltek. Megtudtak egy apró kis titkot. Ez is rengeteg erőt ad, de a teljesnek csak egy része.

Joe Soldier

Joe Soldier

Szia, a nevem Katona József, én vagyok Joe Soldier. Szeretném, ha minél több ember olvasna könyvet, még olyanok is, akik eddig nem szerettek olvasni. Hiszem, hogy a könyvek és az olvasás jobbá, izgalmasabbá varázsolják a világunkat. Számomra ez nem munka, ez szenvedély. Azoknak tudom ajánlani a könyveimet, akik igazán szeretnek olvasni és keresik a spirituális könyveket, szeretik a spiritualitást. illetve szeretik a jó regényeket. Ha már tudtam számodra szerezni pár perc örömteli pillanatot, akkor megérte. Köszönöm, hogy itt vagy és követsz engem.

Egy válasz

  1. A gyermek tanítását vajon el kellene kezdenie, vagy nem? Ezt is csak a próbák során lehet megtudni, mert a tudás nem mindenkinél adja az elvárt hatást. A fiú még bizonytalan, egyelőre nem tud különbséget tenni a dolgok és a tennivalók között. Sok tanulnivaló lesz a sorsfordítója, ha olyan szeretne lenni, mint a vándor.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük