Soldier Books logó - Joe Soldier író

A FEKETE MÁGUS – 2. RÉSZ

Nézte a tüzet, azon elmélkedett, vajon helyesen cselekszik-e? Hiszen ők nem alapíthatnak családot, nem fogadhatna senkit magához. Tanítani sem taníthat. Azok, akik születésüknél fogva mások, elszakítják a családtól kicsiny korukban és messzi földre viszik, ahol a képességeik kiteljesednek. A fiúban viszont nem is érzett semmiféle képességet. Legyintett egyet. Mára elég ennyi. Nem hagyhat magára egy gyereket! Nem szívtelen lény. A tanításuk alapja a megfigyelés. Nem vesznek részt a világ folyásában, annak történéseiben, hanem csak szemlélődnek. Mindent felrúgott, amit tanult. Talán még megoldhatja ezt az ügyet. Csak el kell búcsúznia a gyerektől. Oldalt sandított a mohón falaltozó gyerekre. Keze csupa kosz volt. Szakállas, mindig komoly arca elmosolyodott.
– Gyere fiú. Keresünk egy védett helyet magunknak.

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

– Bajt érzékelek.
– Én is érzem.
– A végünk közeleg. Pusztulásunk mi le vagyon írva a szent iratokban, bekövetkezik.
– Biztos? Én csak azt reméltem, nem a mi életünkben érkezik el. Nem akartam végignézni a rend pusztulását.
– A nagy egész ellen nem tudsz, s ne is akarj lázadni. Természetesen lesznek túlélők. De azt, hogy ki lesz az, senki nem tudja.
– Idegen energiát érzek. Nem közülünk való okozza a vesztünk.

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
Na tessék, gondoskodhatok most egy kis lurkóról is. Meglepő módon a fiú nem volt láb alatt. Megtanulta rövid élete alatt, hogyan legyen szinte láthatatlan.
– Mielőtt elalszol, végezz el egy gyakorlatot.
– Milyen gyakorlatot?
– Képzeld el amint felnőttként boldog életet élsz. – a fiú behunyta a szemét és lassan lélegzett, majd rövid idő elmúltával álomba zuhant. Ám az álmában nem boldog és békés élete volt. A férfi arra ébredt, hogy a fiú dobálja magát a földön. Odalépett hozzá és felrázta.
– Nyugalom. Már visszatértél ebbe a világba. A túloldalon jártál. Meséld el mit láttál!  -a fiú megdöbbenve vette észre, hogy eltűnt a jóságos segítőkész férfi és egy szigorú félelmetes ember magasodott előtte.
– Sok vért láttam.
– Folytasd!
– Emberek, akiknek én okoztam a vesztét.
– Ne ijedj meg. Az életedről te döntesz. Ha a jó utat választod, soha nem fogsz senkit bántani.
– Te sem bántasz senkit?
– Nem, én kerülöm a harcot, háborút és a szóbeli veszekedést. Most aludjunk, nemsokára virrad. A férfi reggel lovak lépteinek zajára ébredt.
– Uram! Itt van két jómadár.
– Lássuk, kik ezek. Hm. Pont kell a dolgos kéz, a várat rendbe rakni. Mától az én jobbágyaim vagytok. – az uraság már fordult is el, hiszen a környéken élet halál ura volt.
– Nem. –felelte halkan a férfi. – Vándor vagyok. Ott hajtom álomra a fejem ahol épp a napnyugta ér. – az urasághoz hajolt egy férfi a lovon és súgott valamit a fülébe.
– Te be akarsz csapni. A vándorok egyedül élnek, soha nem folytatnak semmiféle közösséget senkivel. Te pedig a gyerekeddel vagy az én földemen. Ne játssz, a türelmemmel különben megismered a kilencágú macskát.
– Nincs katonád ki meg tudna korbácsolni. – a földesúr intett az egyik katonának az levette a korbácsot a nyeregkápáról, de a karját felemelni sem tudta.
– Varázsló vagy!
– Csak egyszerű vándor, ki most tovább fog haladni.
– Nagylelkű vagyok, ezért elengedlek. –az uraság, hogy megőrizze a méltóságát, inkább elengedte őket mintsem, hogy esetleg elveszítse egyik katonáját. Ezekben az időkben minden harcosra szüksége volt.
– Nem akarsz a seregemben szolgálni? Jól megfizetnélek.
– Nem szolgálok semmiféle földi hatalmat.  –az uraság dühösen ellovagolt katonái kíséretében.
– Csak egyszer tudnám megmutatni egy ilyen vándornak a vasat.
– Jó uram, ezek félelmetes erővel bírnak.
– Tudom én is. –felelte lemondóan az uraság. – Az ellen, mindig betör földemre, a határ olyan, mint egy nyitott kapu. Nemrég felégettek három falut. Ki fogja megművelni a földeket?

Joe Soldier

Joe Soldier

Szia, a nevem Katona József, én vagyok Joe Soldier. Szeretném, ha minél több ember olvasna könyvet, még olyanok is, akik eddig nem szerettek olvasni. Hiszem, hogy a könyvek és az olvasás jobbá, izgalmasabbá varázsolják a világunkat. Számomra ez nem munka, ez szenvedély. Azoknak tudom ajánlani a könyveimet, akik igazán szeretnek olvasni és keresik a spirituális könyveket, szeretik a spiritualitást. illetve szeretik a jó regényeket. Ha már tudtam számodra szerezni pár perc örömteli pillanatot, akkor megérte. Köszönöm, hogy itt vagy és követsz engem.

3 válasz

  1. Nagyon jó…) kicsit lehetne konkrétabb a varázslók, varázslatok tekintetében! hahahaha 😂😂😂😂tudom hogy nem lehet… De mégis…..

  2. A mágus a gyermekkel való törődése közben olyan útra tévedt, amit addig el sem tudott volna képzelni. Az átalakulása szinte láthatatlanul, de erősen történt meg. Vajon az elméjében indult el valami, ami a sötét oldalról kimozdította? Egy gyermek szabad szelleme vajon meddig tudja a jó irányába terelni őt? Az erejét megtapasztalók csodálják őt. Ez az érzés hiányozni fog neki a továbbiakban, hacsak nem keresi meg azt a módot, amitől a jótettek során hasonlóan fogja magát érezni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük